Adtam az időmből, de többet kaptam

Olvasási idő: 2 perc

„Nem vagyunk jobbak, mint a szüleink” – ez a mondat motoszkál a fejemben. Éveken át ítélkeztem édesapámról és édesanyámról számos ok miatt, és így egészen el is idegenedtem tőlük. A napokban náluk jártam, hogy segítsek nekik. Áldozatot kért tőlem, hogy elmenjek otthonról, hátrahagyva a hétköznapjaim, a férjem, az unokáim. Eredetileg elhatároztam, hogy tartom magam az otthoni napirendemhez, de ez lehetetlennek bizonyult. Rengeteg feladat hárult ugyanis rám: a szociális ellátórendszeren keresztül szereznem kellett nekik házigondozót, be kellett vásárolnom, feltölteni a hűtőszekrényt. És mindemellett beszélgetni, kitolva az étkezések idejét, sok, már többször hallott történetet újra és újra végighallgatni. Örülhettem, ha egy-egy új információ is kiderült…

Megtérésre sarkallt a konkrét szeretet és a fájdalomban megőrzött hűség, a szüleim hétköznapjai, melyek levezénylése tőlük már túl nagy áldozatot kér, az egymás iránti hűségük, amit mindaddig megfogadtak, míg a halál el nem választja őket egymástól, . Nagy hatással volt rám az is, hogy mennyien hálásak édesapámnak egy-egy korábbi segítségéért, jótéteményéért.

Sok gyümölcsöt termettek ezek a napok: egy gondos és kedves ápolónőt anyukám mellé, egy vasárnapi napfényes sétát vele kettesben, édesapám csalóka reményét, hogy egyszer még együtt hajózunk majd, örömüket, ahogy a dédunokák fényképeit nézegették. Számomra pedig annak az élményét, hogy a lányuk vagyok. Mert akkor is, ha ápolom őket, akkor is, ha már sok mindenre képtelenek, akkor is, ha elvesztik a beszélgetés fonalát, én akkor is a lányuk vagyok. Nagy bennem a hála ezekért a napokért.

Virginia (Argentína)

Vásárolni indultam, és már majdnem kiléptem a lakásból, mikor megcsörrent a telefon. Az ismerősöm, aki hívott, fájdalmas helyzetet él át, családi nehézségekkel küzd, és nem tudja, mitévő legyen. Hosszan, csöndben hallgattam, szívembe fogadva a szenvedését. Semmit se tehetek, de tudom, hogy a megoldás az elhagyott Jézus iránti szeretet. Így felajánlottam neki, hogy együtt szeressük Őt ebben a helyzetben, és érzékeltem, hogy megnyugodott. Mostmár nagyon kellett sietnem, hogy zárás előtt odaérjek a boltba.

A lépcsőn szembe jött velem egy idős asszony, kezében egy nehéz táskával, amit szinte vonszolt maga után. Megint megálltam, és arra gondoltam: Jézus van jelen benne. Az otthonáig vittem a zacskót, és aztán ránéztem az órámra. Láttam, hogy már túl késő van ahhoz, hogy odaérjek az üzletbe. Mégsem aggódtam, inkább az öröm töltött el, hogy lehetőségem van szeretni a nénit, akinek meghatott tekintetét az Ég viszonzásának tekintettem.

Röviddel ezután az utcán összefutottam egy ismerőssel, és ajándékoztam neki a szívemet betöltő örömből. Erre válaszképp elmondta, hogy pont felém tartott, mert oda szeretne adni egy zacskót. Belenéztem: pont az volt benne, amit a boltban szerettem volna vásárolni.

Azzal töltöttem az időm, hogy szeressek másokat, és Valaki bevásárolt nekem.

M.J. (Olaszország)