Gyalogosan és lóháton a csíksomlyói Szűzanyához

Olvasási idő: 12 perc

A csíksomlyói pünkösdi búcsúra az idén harmincötödik alkalommal megszervezett gyalogos zarándoklattal indultam el szülővárosomból, Székelyudvarhelyről. Pénteken reggel hatszáznegyvenen keltünk útra, míg szombaton közel kétszázan csatlakoztak hozzánk, s végül több mint háromszázan tértek haza a népszokásként őrzött gyalogos búcsújárásról. Együtt járjuk az utat a legkülönbözőbb élethelyzetből érkezett emberek.

Elsőként Fábián Edit hitoktatóhoz fordulok, érdeklődve, hányadik zarándoklata ez.

Fábián Edit: Valamikor diákként voltam először a csíksomlyói búcsún, majd többször is, viszont gyalogos zarándokként idén a 21. alkalommal. A búcsú mottóját hallva, szívből jövő hálával és kérésekkel indultam zarándokolni. Hálás vagyok Istennek a nap mint nap felém áradó jóságáért, irgalmáért. Hálás vagyok, hogy szeretetet adhatok és kapok. Szívemnek kedves személyeket vittem lélekben magammal, testi-lelki betegségben szenvedőket, remélve gyógyulásukban, kérve számukra az elfogadás, a megújulás kegyelmét. Hogy tértem haza a közel 120 km-es zarándoklatról?

Reménnyel telten, Szentlélektől vezetve, boldogan, vágyva arra, hogy tehessek, hogy megmutassam Isten országának szépségét a rám bízottaknak.

Több gyermek is zarándokolt velünk, közülük néhányan péntek reggeltől vasárnap estig. Biztos vagyok benne, hogy érzik, Isten szólítgatja őket. Végig imádkozták és énekelték az utat, ez nyomot hagy a lelkükben. Van az ő életüknek is sok szépsége és nehézsége, vannak konkrét kéréseik, és hiszik, remélik, hogy meghallgatásra találnak. Vágynak a mennyországba. Együtt vagyunk a remény zarándokai.

_{Zarándokok haladnak át a székelykapun a Nyeregben}

Egy másik zarándoktárs, Anikó, bár fizikailag fáradtan, mégis mosollyal az arcán veszi át a szót.

Geréb Anikó: A forradalom után évről-évre gyalogos zarándokként teszem meg az utat Csíksomlyóra. Istennek legyen hála, hogy egyre többen és egyre több úton indulunk el a búcsúra. Ahogyan korábban megtapasztaltam a gyalogos zarándoklatnak a mélységét, egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy idén is ezt a formát választom. Nyilván lenne lehetőség autóval, autóbusszal, de ennek a gyalogos útnak van egy különlegessége. Amikor hosszabb, nehezebb, fárasztóbb az út, viszont közösségben vagyunk, akkor a belső mélységeket is meg tudjuk járni, át tudjuk gondolni, imádkozni.

Mindig sok szándékot hordozok a szívemben, elsősorban a hála az, ami betölt és útnak indít évről-évre, hogy megérhettem egy újabb esztendőt, hálát adok magamért, családomért. Ugyanakkor a szívemben hordoztam azokat is, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudtak eljönni, vagy akik imáimba ajánlották magukat. Mindazokat, akikben megszületett a belső hívás és vágy, hogy egyszer akár kíváncsiságból is eljöjjenek Csíksomlyóra, azzal bátorítanám, hogy a szorongásokat, félelmeket le kell küzdeni, át kell adni az Istennek, és el kell indulni, megéri!

Hiszem, hogy ha Isten valahova meghív, ahhoz erőt ad. Amit pedig megtapasztalunk, az tud motiválni, hogy a következő évben is elinduljunk, vagy akár magunkkal vigyünk másokat is.

Levente háromgyermekes családapa, szakaszonként feleségével és két lányával együtt járta végig az utat. Így tekint vissza a három napra:

Madaras Levente: Minden évben teljesen másképp élem meg a gyalogos zarándoklatot. Tizenéves fiatalként csak egy kirándulási lehetőségnek használtam, aztán húszas éveimben is elutaztam vonattal a csíksomlyói Szűzanyához, hogy ott is találkozhassak a kiszemelt lánnyal, de akkor már nagy dolgot kértem tőle: közbenjárását és segítségét, hogy Ibike legyen a feleségem. Mondhatni, hamar és hathatósan közbenjárt az Úrnál, mert pár év múlva már a feleségem szülőhelyéről zarándokoltunk, a Gyimesekből addig sosem jártam gyalogosan. Talán tíz éven át onnan zarándokoltunk, és ahogyan sok lelki dologban, itt is Anita lányunk hozta a változást. Szeretem megélni, ahogy szülőként támogatjuk, ezért az idei év a hatodik alkalom, amikor Székelyudvarhelyről indultunk gyalogosan. Pénteken a nagyobbik, 14 éves lányommal ketten, míg szombaton a középső lányunk, Réka és feleségem is csatlakoztak a Hargita-hegy lábától a székelyudvarhelyi keresztaljához.

_{Madaras Levente és családja}

Az évek alatt megtanultam kiválasztani legalább egy szándékot, volt, amikor testvéremért és családjáért, vagy ismerőseimnek gyermekáldásért ajánlottam fel a megtett utat, a rászánt időt és az imát. Az idei évben pedig hálát vittem a szívemben, valamint a házasságunkért ajánlottam fel. Mindig hordozunk magunkban sérelmet vagy betegséget, és ha ezekkel elindulunk Máriához és letesszük a lába elé, megkönnyebbülünk, vagy néha még az úton meggyógyulunk.

Egyre erősödő szívügyem a család, a házasság ahogyan azt Isten megteremtette, nem pedig ahogyan a világban mostanság erőltetik. A kettő között csak távolodik a szakadék, ami aggaszt engem, ezért eldöntöttem, tanúságot teszek a magam törékeny és gyenge módján arról a családról, ahova Isten a kis Jézust küldte. Nem könnyű, de lehet szépen élni családban, erről pedig időnként kapunk visszajelzéseket, hogy jó úton járunk.

A visszafelé úton, amikor már érzed, hogy esel össze, és jön egy biztatás zarándoktársadtól, hogy jó vagy, értékes vagy, meg tudod csinálni!

Ez a cselekvő bizalom ad erőt tanúságot tenni feleségem és gyermekeim számára, de itt nem akarok megállni. Kérem az Urat, adjon lehetőséget tanúságot tenni a fiataljaink számára is. Ehhez pedig nem kellenek nagy dolgok, csak ahogyan hallottam szombaton: ha néha elesel is, fel kell állni és továbbmenni. Venni az erőt, a bátorságot, és újra elindulni.

_{Csortán Tünde kisfiával}

Tünde a kisgyermekével indult útnak, hogy hálát adjon érte.

Csortán Tünde: Legelőször a kétezres évek elején voltam gyalogos zarándokként Csíksomlyón, idén pedig babakocsiban a tizenhárom hónapos Sámuel kisfiammal indultam el. Egy mély meghívást éreztem, és az Úrtól megkaptuk azt a kegyelmet, hogy Homoródig sikerült eljutnunk.

Hogy miért indultam el? Kisfiunkat a Szűzanya közbenjárására kaptuk ajándékba.

Ezzel a mini zarándoklattal szerettem volna megköszönni, hogy mennyire nagy öröm és hála van bennünk. Sok örömet ad nekünk, a nagyszülőknek, egyszóval mindenkinek. Minden zarándoklaton felajánlom a fájdalmakat, a szellemi támadásokat, amelyek nap, mint nap érnek, valamint a szívemhez közel álló embereket is magammal viszem. Nagyon sok zarándoktárs segített a megtett útszakaszon, szívesen tolták a babakocsit. Amióta édesanya vagyok, amit szeretnék, arra az Úr áldását kérem, majd útnak indulok. Mindannyian a remény zarándokai vagyunk, én is vállaltam, hogy kisgyermekkel elindulok, s ily módon remélem, reményt tudtam adni a megfáradtaknak , a többi  szülőnek. A mai világban szükséges tanúságot tennünk arról, hogy milyen jó az Isten, mennyire szeret bennünket, milyen hűséges hozzánk, ha néha ezt nem is érezzük a nehéz időben. Büszkén vittem magammal Sámuel fiamat, hiszen a neve is tanusítja, hogy Isten meghallgatott, vagyis az ima meghallgatásra talál, soha nem hull a porba. A zarándoklat a záró szentmisével fejeződött be, de úgy érzem, nem ért véget, hiszen most valami új kezdődött el. Úgy éreztem, hogy a szentmisén az ég és a föld összeér, velem vannak a Fentiek, értem/ értünk imádkoznak. Nagy kegyelem, igazi ajándék, hogy részt vehettem.

Ft. Balla Imre, Korond egyházközség plébánosa a környező falvak fiataljainak kíséretében csatlakozott a gyalogos zarándoklathoz, és örömmel osztja meg gondolatait.

_{Ft. Balla Imre plébános (balra elöl) és Molnár Lehel piarista szerzetes, egyetemi lelkész (jobbra)} 

Ft. Balla Imre: A jubileumi szentév meghirdetésekor találkoztam ezzel a szókapcsolattal: „a remény zarándoka”. Mindkét kifejezés hangsúlyos és sokatmondó. Egyrészt a remény üzenete világunkban szinte olyan fontos, mint a friss oxigén, másrészt pedig a „zarándok” lét rávilágít arra, hogy semmi sem állandó és biztos ebben a földi világban, csak az Isten, aki felé tarthat az életünk. Ezekkel a gondolatokkal indultam el az idei csíksomlyói zarándokútra. Aztán a fizikai út hozta magával, hogy megértsem, mit is jelent igazából a remény. A remény abban áll, hogy tudod, hogy van cél, ahová el kell jutni.

A nehézségek, a megpróbáltatások dacára az ember tovább megy, mert ott lebeg a szeme előtt a kegyhely és a Szűzanya mosolygós arca.

És ez visz előre. A zarándoklat pedig lelki utat jelent, mert nem az a fontos, hogy milyen terepen halad át az ember, hogy szép-e a táj vagy éppen sűrűn esik-e az eső, hanem az, hogy belül milyen megmozdulások történnek a lélek rejtekén.

A remény zarándokaiként hogyan tudunk társadalomformálókká válni?

Szinte tapintható egy nem vallásos közegbe való belépéskor a megdöbbenés, hogyha valaki azzal a belső biztonsággal van jelen, hogy távolabbi céljai is vannak, mint csak a gazdagság, a kényelem és az élvezet. A remény zarándoka rámutat az ember végső céljára, arra, hogy a halálunk után is van élet, mégpedig az örökélet. Aki így él, az sokat tud nyújtani a környezetének, amely egyre elveszettebb. A mai embernek nincsenek transzcendens biztos pontjai, így éppen csak tévelyeg és támolyog a földi életben.

A remény zarándoka nem céltalanul halad, hanem előremutató az élete. Ez az, amely biztonságot adhat a világnak. És ez az, ami jó irányba alakíthatja a világunkat.

_{Gyalogos zarándokok keresztaljával}

Több helység fiataljaival miért éppen a gyalogos zarándoklatra esett a választás?

A gyaloglás viszi az embert legközelebb a belső megmozdulásaihoz. A fiatalok nagyon hamar spirituális értékeikhez érkeznek. Elbeszélgetve velük azt tapasztalom, hogy az előbb érintett gondolatokat saját lépéseik során felfedezik és megértik. Így mélyül a bizalmuk az Istenben és  ébrednek a valóságra, mert ez az út kiszakítja a virtuális térből, ami elrabolja tőlük a pillanatot.

Spirituálisan hogyan alakítja az egyént egy ilyen áldozatvállalás? Milyen hatással van az egyházközségre a fiatalok tanúságtétele?

A fiatalok mindig is kaphatók a hiteles élményekre, valamint a következetességre. A kettő ötvözete a zarándokút, ahol oda kell tennie magát az embernek, és a végén azt tapasztalja, hogy önmagát felülmúlta. Az egyházközség számára hatalmas lendület az, hogy ennyi fiatal lépet rá a zarándokútra. Elővetíti a hiteles Krisztushoz ragaszkodó egyházképét. Korondon biztos, hogy ebből a hitből és lelkesedésből 100 év után is élni fognak.

Ft. Tamás Barna, a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa, a gyalogos zarándoklat főszervezője, paptestvérével, Tamás Huba atyával és egy lelkes csoporttal dolgozik együtt évről-évre azért, hogy a zarándoklaton minden gördülékenyen történjen. Barna atya fáradtságot nem ismerve, készségesen beszél arról, hogy miért tartja fontosnak ennek a vallásos néphagyománynak az ápolását.

_{Tamás Barna plébános a Hálaluja zenekarral}

Ft Tamás Barna:

Négyszázötvennyolc év hagyománya kötelez bennünket.

Nagyon tetszik nekem, hogy kialakult Erdélyben ez a szokás, hogy Húsvétot követően, amikor a természet életre kel, mi is útra kelünk a csíksomlyói Szűzanyához, köszönteni Édesanyánkat. Olyan szép, amikor a gyermekek találkoznak, együtt vannak körülötte. Nagyon jó megtapasztalni, ahogy Böjte Csaba atya is mondani szokta, hogy amikor valaki elkötelezi magát a jó ügy mellett, akkor azt látja, hogy mögötte olyan sokan vannak. Nagyon sokan segítenek ilyenkor akár magánszemélyként, akár cégként a szállás, étkeztetés biztosításában és minden egyéb formában.

Örömteli számomra, hogy a zarándokok körében általában minden korosztály jelen van, különösen a fiatalok, de más egyházközségekből is érkeznek hívek, akik kis közösségként a nagyobb testvérhez, csoporthoz csatlakoznak. Közösségformáló ereje van, hogy együtt indulunk el, így arra buzdítjuk a kisebb közösségeket, hogy erősödjenek, és önálló zarándokcsoportként induljanak a következő években, de természetesen mindenkit mindig szeretettel hívunk és várunk, szívesen látunk.

_{Székelyudvarhelyi gyalogos zarándokok, elöl Ft. Tamás Huba atya}

Más egyházközségek híveivel, magyarországi zarándokokkal együtt több pap és szerzetes is vállalja gyalogosan ezt az áldozathozatalt…

Igen, hiszen a pásztornak ott a helye a nyáj élén. Ezt a zarándoklatot hálaadásként, ezért a közösségért ajánlottam fel, amelyhez tartozom, és amelyet a jó Isten előtt felelősséggel vezetnem kell. Továbbá a sok fiatalért, hogy megtalálják élethivatásukat és boldogságukat leljék abban, különösen az érettségizőkért és a közösségünk betegeiért. Már a zarándoklat ideje alatt megtapasztaltuk, hogy az imának ereje van, csodák történnek.

A remény zarándokaiként hogyan lehetünk a remény hordozói ebben a reménytelennek tűnő világban?

Az a tapasztalatom, hogy a hitünk nagyon nagy ajándék Istentől. Annyi  lelki szegény embert látok, akik anyagilag gazdagok, de mivel nincs hitük, szegények maradnak. A zarándoklat alatt a hitünk erősödhet. Például, aki a hálaadó ünnepi szentmisén látta a hazatérő zarándokok, vagy a zenei szolgálatot végzők ragyogó arcát, sokan felteszik a kérdést, miként lehetne, hogy én is átéljem ezeket? Magyarországi ismerőseim mondják gyakran, hogy azért szeretnek Erdélybe jönni, mert az itteni embereknek nagyobb az életkedvük, az életigenlésük, a kitartásuk; ez a reménység szó szerint.

De sokan nem gyalogosan indulnak útnak. Külön színfolt a lovas zarándokok népes csapata. Murányi Sándor Olivért, írót, négygyermekes családapát és lovas zarándokot kérdeztem meg az élményeiről.

_{Murányi Sándor Olivér lovas zarándok találkozik egy gyalogos zarándokkal}

Murányi Sándor Olivér: Tavalyelőtti lengyelországi és tavalyi boszniai lovas zarándokutunk után idén ezer kilométert lovagolunk Székelyföldön. Nyírő József szülőfalujából, Székelyzsomborról indultunk el négyen.

Lóval minden más közlekedési formánál pontosabban érkezünk. Korunk kísértése: külön könnyebb, mint együtt. Ne higgyétek, mert fordítva van: együtt könnyebb, mint külön! Lovaglásom fáradalmait a családok egyben maradásáért ajánlom fel. A remény zarándokaként köszönöm zarándoktársamnak, Böjte Csaba ferences testvérnek, hogy kilenc alkalommal misézett nekünk, ételt és szállást adott.

Utunk felhívás is: ha akarja, ha nem, minden ember zarándok a Földön. Élni csak Istennel érdemes.

Tamás Gellért, egygyermekes családapa, hagyományőrző huszár, szintén a lovas zarándoklaton vesz részt.

_{Tamás Gellért (balról a második) lovas zarándoktársaival együtt a parajdi plébános áldásában részesül}

Tamás Gellért: Idén harmadik alkalommal indultam útnak lovas zarándokként a csíksomlyói búcsúra. Négyen indultunk Parajdról, de sajnos két társunknak idő előtt fel kellett függesztenie az utat, mert a lovaik lesérültek. Az útvonal nagy részét a Mária-úton tettük meg, kisebb kitérőkkel, Parajd – Zetelaka – Kalibáskő.

A búcsú idei mottója mélyen rezonál velem. Az idei zarándoklatot a családom békéjéért és gyarapodásáért ajánlottam fel, elhunyt édesanyám lelki üdvéért. Felajánlottam továbbá a parajdi Sóbánya bezárása miatt kilátástalan helyzetbe került emberekért.

Úgy érzem, szükség van a közös reményre és hitre ezekben az időkben.

Fontosnak tartom ezt a lovas zarándoklatot, mert hagyományőrző, értékmentő és értékteremtő. Tanúságtétel az identitásunk, a hitünk és közösségünk iránti elköteleződésről.

_{Murányi Sándor Olivér és György Alfréd kamilliánus szerzetes találkozása} 

Az ünnepi szentmise szónoka, György Alfréd kamilliánus szerzetes szentbeszédének két fő intelmében az imádkozásra és a Szűzanya iránti tiszteletre buzdított. „Az imádság a remény kapuja, a remény bölcsője. A mai békétlen világban a mi fegyverünk az imádság, a rózsafüzér és az engesztelés, a bizalom és a remény. Mária-tisztelő nemzetként testvérek, Mária gyermekei vagyunk mindannyian itt, a Kárpát-medencében. A kérés, könyörgés mellett adjunk hálát is! Mária, ha boldognak lát titeket, mint édesanya, Ő is boldog lesz. Boldogságos Szűz Máriának hívjuk nem csak azért, mert Jézusnak az édesanyja, hanem mert a miénk is.”

És hogy mi is számomra, e sorok írója számára a zarándoklat? Tanúságtétel hitünkről, a lelki élmény megosztása pedig értékközvetítés nemzedékről-nemzedékre. Közben felelevenednek bennem a korábbi gyalogos zarádoklataim, kezdve a kilencvenes évektől… A „földi zarándokútját járó Egyházunk” közössége országhatárokon átnyúlóan az ima erejével tud eggyé válni. Pluralista, ideológiáktól hemzsegő világunkban szükségünk van gyakran visszatérni a forráshoz. Legyünk hát a remény zarándokai, az élet sója, amely ízesít, tartósít és megtartó erővel bír! Biztassuk magunkat és másokat is, hogy a Kárpát-medence kegyhelyén égi Édesanyánk mindig hazavár bennünket, nem csak búcsújárás idején!

A kapott kegyelmekért való hálaadást pedig a székely himnusz sorai mindenkoron bensőségesen szemléltetik: „Hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária”.