Floribert Bwana Chui élete és mártírhalála

Olvasási idő: 6 perc

Floribert Bwana Chui (1981–2007) a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti Kivu tartományában nőtt föl, amelynek székhelye Goma városa. Egy viszonylag jómódú, katolikus családba született, a szülei dolgoztak. Ahhoz, hogy tetteit megértsük, szükséges látni a földrajzi-történelmi hátteret. A hatalmas közép-afrikai ország 1960-ban nyerte el függetlenségét Belgiumtól. A fővárosa után Kongó-Kinshasaként is emlegetett országot – mely évtizedeken át Zaireként szerepelt a térképen – a függetlenség elnyerése óta, szinte egyfolytában hol diktatúra, hol polgárháború, hol háború sújtja. Különösen Kivu tartománya szenvedett nagyon sokat és szenved ma is. Kivu Ruandával határos, ahonnan a ’90-es évek népirtása óta rengetegen menekültek. Tehát Floribert nagyon-nagyon nehéz környezetben nőtt fel, amit átszőtt a korrupció, az erőszak.

Az életében a fordulatot az hozta, hogy 2000–2001-ben találkozott a Sant’Egidio közösséggel, és rajtuk keresztül a Béke iskoláival. Nem sokkal később, a Sant’Egidio közösség 2002-es afrikai húsvéti kongresszusán így fogalmazott: „Az imádság alapvető fontosságú: hiszek az Örök Istenben, és hiszem, hogy imádságomban megadja nekem, amit kérek tőle. De a közelmúlt eseményei ellentmondani látszanak annak, amit az imént mondtam. Mindent elvesztettem. Talán igazságtalan voltam? Miért nem hallgatta meg Isten az imámat? Miért nem védte meg az életemet? De azt is gondolom, hogy Isten nem egy gép, amelynek feladata az én kéréseim teljesítése. Rájöttem, hogy az ima inkább segít megérteni, mi történik, és emlékeztet a törékenységemre – arra, hogy csak egy ember vagyok, egy ember, akinek mindig segítségre van szüksége”.

_{Floribert Bwana Chui boldoggá avatása 2025. június 15-én Rómában, a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában (2, santegidio.org)}

A Sant’Egidio közösség akkor ott már évek óta jelen volt Gomában, és a ruandai polgárháború után ott hozta létre először azokat a szolgálatokat, foglalkozásokat, amelyeket a Béke iskoláinak hívott. Itt próbálták összehozni az egymással szembenálló ruandai tutszi és a hutu gyerekeket. Feladatuknak érezték a kongóiak és ruandaiak közötti feszültség oldását is, hisz az egymás háborúiba való beavatkozások nyomán a kongóiak félnek a ruandaiaktól és fordítva. Floribert ezen kívül az utcagyerekekkel is elkezdett barátkozni. Ezeknek a gyerekeknek a szülei meghaltak, elrabolták őket, eltűntek…, ők pedig az utcán próbálnak valahogy életben maradni. De mindenki retteg tőlük, mert azt mondják róluk, hogy erőszakosak, valaki egyenesen boszorkányoknak tartja őket. Floribert nem sajnálta az idejét: nemcsak a Sant’Egidio közösséggel foglalkozott velük, hanem eljárt egy közeli árvaházba is.

Közben Kinshasában, a fővárosban a Gazdaságtudományi Egyetemre járt. Amikor végzett, a családja és a barátai azt tanácsolták neki, hogy maradjon ott, hisz a főváros számára számos munkalehetőséget kínált és biztonságosabb volt, míg Goma nehéz terepe. De ő vissza akart térni, arra gondolt, hogy még nagy dolgokra lesz ott képes a Sant’Egidio-s társaival. Elkezdte élni – Ferenc pápa szavaival élve – a három P-t, ami köré a közösség élete szerveződik mindmáig világszerte; ez az ima, a szegények és a béke (angolul: prayer, the poor, peace, olaszul: la preghiera, i poveri, la pace).

_{Floribert a gyerekekkel (santegidio.org)}

2007-ben történt az eset, ami aztán erőszakos halálba sodorta. Az élelmiszerek vámtisztjeként dolgozott, és – folytatva azt előde korrupciós gyakorlatát – csempészáru bejuttatását kellett volna engedélyeznie. A Ruanda-Kongó határon át a csempészek épp romlott rizsszállítmányt akartak bevinni az országba. Előbb 1000, majd 3000 dollár kenőpénzzel akarták megvesztegetni. Tudta, hogy ez az áru az általa annyira szeretett szegényeket és gyermekeket is megbetegítheti. Ahogy a boldoggá avatási per aktáiban is megjelenik, vívódott, és a barátaival is tanácskozott. Volt egy orvos apáca barátnője, Jeanne-Cécile nővér. Megkérdezte tőle, hogy ha ezt az élelmiszert beengedik, ez valóban árthat-e az embereknek, amit a szerzetesnő megerősített. És akkor feltette magának a kérdést: „Krisztusban élek-e vagy sem? Krisztusért élek vagy sem? Ezért nem fogadhatom el a pénzt. Jobb meghalni, mint elfogadni ezt a pénzt”. A sorsdöntő napon többszöri fenyegetés után végleg nemet mondott a csempészeknek. Így elrabolták és 2007. július 8-án megkínozták, majd megölték. Holttestére néhány nappal később talált rá egy motoros.

A boldoggá avatási szertartáson is behozták azt a teljesen megszaggatott zakót, amit azon a napon viselt. Floribert-ről tudjuk a tanúságtételekből, hogy egy végtelenül imádságos ember volt. Az evangéliumot igyekezett a mindennapjaiban megélni. Az említett zakó zsebében megtalálták kis bibliáját, amiben Lukács evangéliumában az a rész volt bejelölve, amikor keresztelő Jánoshoz odamennek az emberek, többek között a vámosok és a katonák, és kérdezik tőle, hogy mit tegyenek. »Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?”„Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.”Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva. Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”« (Lk 3,10-14)

A boldoggá avatásra 2025. június 15-én, Rómában, a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában került sor. A helyszín eredetileg Goma lett volna, de sajnos közben újabb háború tört ki. Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa ezt mondta az új boldogról: „Az összegyűjtött tanúvallomásokból kiderül, hogy nem akarta a háborút, és éppen azért tevékenykedett elkötelezetten, hogy egy családként gyűjtse egybe a gomai fiatalokat. Úgy döntött, osztozik a Sant’Egidio közösség béke iránti elkötelezettségében, amely – ahogy mondta – »minden népet egy asztalhoz ültet«. Arról álmodott, hogy a béke embere lesz, és így hozzájárulhat a béke megteremtéséhez a földjén, amelyet annyira szeretett. Tegyük magunkévá a vágyát, hogy béke legyen Kongóban!”

Leó pápa az új boldog emléknapjául július 8-át jelölte ki, vértanúhalálának évfordulóját.

Az ő példája helyben is tovább él. Kongóban az általános iskoláért is fizetni kell, bár az emberek koldusszegények, de Gomában az ő nevét viselő, a Sant’Egidio által fönntartott iskola ingyenes.

_{XIV. Leó pápa üdvözli Gertrude Kamara Ntawiha-t, Floribert édesanyját 2025. június 16-án a Vatikánban. A háttérben Floribert testvére, Tresor. (CNS fotó/Vatican Media)}

Az életéről a Sant’Egidio közösség két tagja, Szőke Péter és Szűcs Adél mesélt a Katolikus TV-nek adott interjúban, mikor visszatértek a boldoggá avatásról. Adél számára különösen inspiráló a kongói fiatal példája: „26 éves volt, amikor meggyilkolták. Én most vagyok épp 26 éves. Számomra példaértékű az ő tanulsága. Nekünk, fiataloknak is fontos lehet és kell, hogy legyen az evangélium megélése. Rengeteget tanulhatunk Floriberttől, aki az egész életét mások szolgálatának adta. (…) Hogyha komolyan olvassuk és vesszük az evangéliumot, akkor eljutunk oda, hogy fontos az, hogy kilépjünk a történelembe, kilépjünk az evangélium valóságába, és mi is találkozzunk a periférián élőkkel, és őket szolgáljuk szeretetünkkel”.

Az evangélium felhívása, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat, Floribert példája szerint azt jelenti, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból – amelyet védelem céljából építünk, de végül megfojt minket – és lépjünk be mások életének zűrzavarába. Ő nem törődött bele a középszerűségbe és a fél megoldásokba. A békéről álmodott. Floribert Bwana Chui a mi korunk prófétája, mindazok, különösen a fiatalok számára, akik úgy érzik, nincs jövőnk, a remény elveszett. Ő igazi Krisztus-tanítvány volt, élete Arra mutat, aki azt mondja: „Jöjj, és kövess engem!”. Imádságban, a szegények és a béke szolgálata mellett elköteleződve ma és minden nap feltehetjük magunknak a kérdését mi is: „Krisztusért élek-e vagy sem?”