Az élet igéje – december. Mindannyian boldogságra vágyunk, a boldogságot keressük. Vajon Mária boldogan élt? Az evangélium tanúsága szerint igen, hiszen hitt abban, amit az Úr ígért, és az be is teljesedett. Kövessük mi is Máriát ...
Az igazi élet
Halottak napján gondoljunk mindazokra, akik előttünk éltek itt ezen a földön, és gondoljunk saját halálunkra is. Mindannyian egy nagy mozaik darabkája vagyunk – ahogy Chiara írja – mely évezredek alatt áll össze Isten terve alapján csodálatos képpé. Az élet igazi értelmét ebben a távlatban fedezhetjük fel.

Olvasási idő: 2 perc
Az embernek olykor az az érzése (és bennünket, keresztényeket gyakran ér ez a vád), hogy miközben hitünket következetesen éljük – vagyis úgy, hogy az eljövendő életet tartjuk szem előtt a halálra várakozva, mely annak kapuja –, életvitelünkben keveset foglalkozunk a földi dolgokkal, e világ érdekeivel, melyekkel nagyon sokszor az emberiség javát lehet szolgálni.
Valójában azonban, ha mindig tudatosan él bennünk a mély meggyőződés, hogy nem tudjuk „sem a napot, sem az órát”, akkor könnyebben összpontosítunk a mai napra, mely megadatott nekünk, a napi problémákra, a jelenre, melyet a Gondviselés nyújt át ajándékként. Ebben éljük meg egész létünkkel az örömöket és fájdalmakat, kínlódásainkat és eredményeinket.
Ilyen módon lehet tehát igazán megélni ezt az életet.
Ugyanakkor azonban anélkül a távlat nélkül, hogy előbb vagy utóbb el kell mennünk innen, gyakran felületes, illúziókra, álmokra alapuló életet élünk, és olyan dolgokra törekszünk, melyek talán sohase válnak valóra.
A jelen megélése ezenkívül nem feledteti el a földi jövőt, nem szegi szárnyát magunk és mások – a gyermekeink, családunk, közösségünk, az emberiség – javára szőtt terveinknek.
A jelen megélése nem feledteti el velünk a múltat sem annak szellemi örökségével, hősiességével, győzelmeivel.
Ugyanis a keresztények, ha tényleg keresztények, akkor nem lehet, hogy ne forduljanak minden ember felé szerető szívvel. Ez a természetük, az ismertetőjegyük; Isten gyermekeivé nemesedve a legkiválóbb szeretet van bennük, ugyanaz a szeretet, melyet Krisztus táplál az Atya iránt.
Ezáltal a szeretet által a keresztények úgy illeszkednek bele az emberiség egészébe, mint apró kövek egy csodálatos mozaikba, mely részben már elkészült, részben még nem. Ugyanúgy szeretik a múlt emberiségét, mint a jelenét és a jövőét.
Ahhoz, amit örökségül kaptak, az olyan ember tiszteletével közelítenek, aki tudja, hogy hozzátartozó dolgokról és emberekről van szó; annak alázatával, aki tudja, hogy van mit tanulnia, és tudatában van annak, hogy személyes elkötelezettségükkel gazdagítva kell átadniuk mindezt a következő nemzedéknek.
Ha ezután a keresztények életük egy jelen pillanatában felismerik, hogy Isten azt kéri tőlük, hogy a holnapra gondoljanak, akkor ezt teszik teljes erejükből. Nem önmagukért, hanem szeretetből azok iránt, akik utánuk jönnek – akár tudják, akár nem, kikről van szó.
A keresztény számára ez – hogy egynek érzi magát a múlt, a jelen és a jövő emberiségével, és úgy szereti a többieket, mint önmagát – hathatós mozgatóerő, mely képessé és elég erőssé teszi ahhoz, hogy egy jobb életet építsen most és tervezzen a jövőre.
Éppen a másik Élet távlata és az odajutást lehetővé tevő szabályok betartása által – melyek a mindenki iránti szeretetben összpontosulnak – lesz olyan megvalósult személy, aki nemcsak tökéletes keresztény, hanem egyben hiteles ember is, amilyet a modern kor és napjaink társadalmának igényei megkívánnak, főként pedig amilyet Isten akar ebben a században.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Forrás: Chiara Lubich: Pillanatról pillanatra. Elmélkedések a jelenről. Új Város, Budapest, 2009. 47-49.o
Fordította: Kormányos Krisztina