A zene mint ima – Arvo Pärt 90 éves

Olvasási idő: 4 perc

Arvo Pärt észt származású zeneszerző, idén ünnepelte 90. születésnapját. Élete első szakaszát a szovjet megszállás alatt álló szülőhazájában töltötte, a tallinni zenei középiskolában tanult, megszakítva a kötelező katonai szolgálat teljesítésével, azonban egészségügyi problémái miatt visszatérhetett tanulmányaihoz. 1958-ban mint hangmérnök kezdte meg pályáját a rádiónál, egészen lemondásáig, 1967-ig meg is maradt ebben a pozícióban. Kétszer nyert díjat egy moszkvai, fiataloknak szóló zeneszerzői versenyen, ami fellendítette karrierjét. 1979-ben – miután kizárták az észt Zeneszerzők Szövetségéből, mivel egy kongresszusukon a kapott címeit gúnyos beszéddel hálálta meg – Bécsbe emigrált családjával. Nemsokára Berlinbe költözött, majdnem 30 évig lakott a német fővárosban családjával, majd 2010-ben költözött vissza Észtországba. A berlini időszak azonban jelentős rész az életében, maradandó kapcsolatokat épített ki – többek között itt talált rá fő kiadójára, itt ismerkedett meg a Universal Edition igazgatójával, Alfred Schleevel, valamint Manfred Eicherrel, akinek segítségével az ECM Recordsnál elkészült összes jelentős művének első felvétele.

Arvo Pärt művészetével kapcsolatban nagyon fontos megemlíteni a tintinnabuli stílust, melynek neve a latin tintinnabulum, azaz „harang” szóból ered. Minimális eszközökkel elért maximális lelki hatás – talán így lehet röviden meghatározni a lényegét. Két szólamra épül, egy melodikus szólamra, valamint egy tintinnabuli szólamra, ami az alaphangzat három hangját használja, ez jelképezi a harangjátékot. A 20. században megjelenő zenei irányzatok nagy részétől eltérően ebben a stílusban meghatározó a tonalitás jelentősége, a kromatika és a moduláció hiánya, valamint a csend és a nyugalom szerepe. Az 1970-es évek során Pärt továbbfejlesztette a stílust, alkalmazta a barokkból ismert tükör- és rákfordítás kompozíciós technikákat (ezek egyes dallamok vizuálisan visszafelé, vagy tükörből nézett variációját jelentik). Mindez lehetővé tette a stílus felhasználásának kiterjedését, komplexitása alkalmassá vált nagyobb művek megalkotásához is. A zeneszerző egyre fontosabbnak érezte a szövegen alapuló zenét – ez visszavezeti a középkori felfogáshoz, előszeretettel építkezik gregorián anyagokból.

A tintinnabuli stílus szorosan kötődik Arvo Pärt hitéletéhez, vallási meggyőződéséhez. Az ortodox egyház híve, felnőtt megtérő. A Szovjetunióban nőtt fel, tanulmányai során eleinte dodekafóniával, szeriális zenével foglalkozott. Fordulópontot jelent minden szempontból az 1968-ban megkomponált, erősen vallásos tartalmú Credo, amely J. S. Bach egy művéből idéz – az egyházzene történetének egyik, ha nem a legjelentősebb zeneszerzőjétől. A mű megjelenése szakmai elszigeteltséget okozott, valamint belső válságot idézett Pärtnél. 1968 és 1976 között alig komponált. Ebben az időszakban kezdett komolyabban foglalkozni középkori zenével (gregoriánnal, Notre Dame-i stílussal, Josquin des Prez és Palestrina zeneszerzők munkásságával), ezzel párhuzamosan fordult a kereszténység felé – 1972-ben keresztelkedtek be feleségével az orosz ortodox egyházba. Pärt hite nem csak a magánéletében, hanem a zenei stílusában is meghatározó tényezővé vált. A zene mint legfőbb imaforma jelenik meg nála. Nem liturgikus célú műveket ír, spirituális szövegeik személyes vonatkozásúak. A ’80-as, ’90-es években olyan szövegeket zenésít meg, mint a Stabat Mater, a Te Deum – ezekkel felírva magát az egyházzenében jelentőset alkotó zeneszerzők listájára.

Három liturgikus művét szeretném picit bemutatni – a Passio Domini nostri Jesu Christi secundum Joannem (1982), a Berliner Messe (1990) és a The deer’s cry (2007) – jól szemlélteti a komponista stílusfejlődését, a tintinnabuli technika fokozatos kibontakozását.

A Passio Pärt korai tintinnabuli korszakának egyik nagyszabású vokális műve, amely János evangéliumának szenvedéstörténetét dolgozza fel. A mű többrészes, dialogikus szerkezetű: az evangélista narrációját szólók és a kórus kommentárjai kísérik, így a drámai feszültség és a meditatív jelleg egyaránt érvényesül. A tintinnabuli technika már jelen van, bár még a kezdeti formájában. A Passio nemcsak Pärt első nagy szakrális mesterműve, hanem a 20. századi egyházi zenében is jelentős mérföldkő, hiszen a minimalizmus és a monumentális vokális térélmény egyaránt megjelenik benne.

Nyolc évvel később, 1990-ben készült el a Berliner Messe, amely Pärt liturgikus munkásságának csúcspontját jelenti. A mise klasszikus liturgikus szerkezetet követ: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus Benedictus és Agnus Dei, miközben a tintinnabuli technika már teljesen kiforrott formában érvényesül. A stílus értelmet nyer a szövegben, a melodikus szólam és a hármashangzat-harangszó kép a mise szövegével harmóniát teremt. A felhangzó zene átszellemülésre ad teret, a zene és az ima kapcsolata egyértelműen megjelenik. A hangzás tiszta, áttetsző, a kórus és a szólók hangszínei finoman tagoltak, az orgona pedig keretet ad a műnek, a templomi közeget idézi. Itt már egyértelműen tetten érhető a korábbi korok zene és szöveg kapcsolatának ismerete, felhasználása.

Pár éve megtapasztalhattam Arvo Pärt stílusának nehézségeit előadói oldalról is – kórussal énekeltük a The deer’s cry (2007) című művét. Valóban zeneelméletileg közérthetőbb akkordokkal dolgozik, azonban teljesen más kihívásokat állít a művészek elé, mint más zeneszerzők. Emlékszem, nehéz volt kigyakorolni a dallam és a kíséret megfelelő arányát, valamint kiemelten figyelni kellett a hangmagasság megtartására, a sok repetitív rész olykor nehezebb, mint egy fülbemászó dallam éneklése. Ezeken felül a szöveg kifejezésére és érthetőségére is törekednünk kellett, hiszen mint azt korábban többször is kiemeltem, a zene a szövegért él Pärt műveiben. Ez a mű szintén szép imádság is egyben, a Szent Patrik-féle védőimát dolgozza fel. Éneklés közben, a koncentráció ellenére is átélhető volt, a lelki töltet szándéka megvalósult. Teljesen más érzés egy kortárs egyházi művet énekelni, mint például egy grandiózus barokk művet előadni. A The deer’s cry kevesebb, mint 20 éve keletkezett, stílusa illeszkedik napjaink imastílusához.

Arvo Pärt művészetén keresztül megérthető, hogy a minimalista gondolkodásmód mögött is komplex hitélet állhat, a letisztult, könnyen befogadható hangzásvilága teret ad a lelki tartalommal való kitöltésnek.