Mi, b-sek, mind barátok vagyunk!

Olvasási idő: 2 perc

Az év elején bejött hozzám egy édesanya, aki a férjével örökbe fogadott egy mianmari kisfiút. A gyermeket Marknak hívják, és mivel még nem beszél olaszul, édesanyja aggódva kérdezte: „Hogy fogadják majd a többiek? Nem hátráltatja majd őket a tanulásban?”

Igyekeztem megnyugtatni: „Ne aggódjon, nálunk egyetlen gyerek sem idegen. Az osztályunk teljesen vegyes, a diákok megannyi országból, nemzetiségből és élethelyzetből származnak. És ez a sokféleség sosem jelentett akadályt, inkább gazdagít és boldoggá tesz minket!”

Aztán bejelentettem a gyerekeknek, hogy új társuk érkezik: „Az igazgatónő azért a mi osztályunkat választotta, mert mi vagyunk a b-sek, vagyis a BARÁTOK osztálya. Hogyan szeretnétek fogadni az új diákot?” Rögtön jelentkeztek és megannyi ötlet kezdett záporozni. Készítsünk üdvözlőplakátot, hallgassunk vele együtt mianmari zenét, készítsünk neki kézzel egy kiskönyvet, tele színes képekkel.

Aztán megkérdeztem: „Ti minek örülnétek legjobban, ha egy ismeretlen helyre kerülnétek, ahol egy gyereket sem ismertek, és nem értitek a nyelvet?” Anna, az egyik kislány így válaszolt: „Tanár néni, engem az tenne a legboldogabbá, ha kapnék egy ajándékot!” Ezzel mindenki egyetértett, viszont fontos volt, hogy az ajándék tőlük jöjjön, ne a szüleiktől. Valami apróság – például egy ceruza, de gondosan, szalaggal becsomagolva, hogy Mark érezze: örülünk, hogy a mi osztályunkba érkezett.

Amikor eljött a nagy nap, egy kosarat tettünk Mark padjára, tele kis csomagokkal. Senki sem felejtette el behozni a maga ajándékát! Mark az édesanyjával érkezett, aki meghatódott a figyelmes és meleg szeretet láttán, amellyel fogadták a kisfiát.

Mark egyenként bontotta ki az ajándékokat: édességek, színes ceruzák, egy kicsi játékfigura, amelyet rögtön a táskájára akasztott.

Bár alig néhány szót ismert olaszul, a gyerekek egyszerű, természetes nyitottsága megtette a hatását.

A szünetben már ott ült köztük, és nevetve kártyázott velük. Az ötlet Nicolától származott: „A kártyákon színek és jelek vannak, azokat ő is meg fogja érteni!”

Néhány óra alatt Mark már meg is jegyezte mindenki nevét, és másnap már ugrándozva, boldogan érkezett az iskolába. A gyerekek versengtek, ki segíthet neki a feladatokban, ki vezetheti körbe az iskolában.

De a történet igazi varázsa nem csak Mark örömében rejlett.  Az ő érkezése a többi gyerekből is előhozott valami különlegeset:  fejlesztette a kommunikációs készségeiket, az empátiát, az egymás iránti figyelmüket – és még a tanulási készségeik is javultak, hisz felismerték, milyen fontos megtalálni a megfelelő szavakat, szinonimákat, vagy éppen hogyan tudják a legjobban kifejezni magukat.

Úgy látom, mintha hirtelen megnőttek volna. A játék során új szabályokat próbálnak ki, örömmel fedeznek fel szavakat egy másik nyelven, kíváncsian tanulják meg, hogyan lehet más szemmel nézni a világot. Lassan lebomlanak a falak és előítéletek – még a szülők körében is. A gyerekek megmutatják nekünk az emberi lét legszebb és legőszintébb oldalát.