Hópelyhes angyalsuhogás

Olvasási idő: 2 perc

Amikor 4–5 éves lehettem – kezdi mesélni Sári – annyira szerettem volna angyalt látni, így karácsony tájékán. Már esteledett, és nagy pelyhekben hullt a hó. Nagymamám azt mondta, hogy már bizonyára elkezdődött az angyal-járás, ugyanis ők segítenek Jézuskának, aki az ajándékokat hozza. Homlokomat az ablaküvegre szorítottam, s minden erőmmel azon voltam, hogy észre vegyek egy angyalt.

Itt repült, láttam! – kiáltottam fel örömmel – láttam a szárnyait! Itt suhant el az ablak felett!

Nagy volt az izgalom, pedig a valóságban a szél kavargatta a havat, amit a gyermeki képzelet szárnysuhogásnak vélt.

De ekkor nemsokára csengőszó hallatszott, kinyílt a másik szoba ajtaja, s tényleg itt járhattak az angyalok, mert a szoba közepén ott ragyogott, ezüstösen csillogott a gyönyörű szép karácsonyfa.

Ugye, hogy láttam? Tényleg angyal volt!

Még egy-két évig tartott ez az angyalosdi, – folytatja Sári – amikor is egy ismerős vagy rokon néni nyáron megkérdezte tőlem, hogy megkaptam-e a társasjátékot karácsonyra, amit ő küldött nekem. Kicsit meglepődve válaszoltam, hogy igen, én kaptam egy társasjátékot karácsonyra, de nekem azt a Jézuska hozta. Ahá – mondta a néni. Szerencsére ott volt anyukám, aki valamit súgott a néninek, ő meg mosolyogva bólintott.

Miután a néni elment, megkezdődött a „felvilágosítás”. Anyukám elmondta, hogy tudod, Sárikám, a világon mindent a jó Isten teremtett. A Földet, fákat, virágokat, embereket, állatokat, sőt, még a távoli csillagokat is. Nemcsak megteremtette, hanem gondoskodik is róluk. Például ő ad erőt és egészséget apunak meg nekem, hogy tudjunk dolgozni, pénzt keresni, és minden szükséges dolgot megvehessünk.

Tehát tulajdonképpen mindent Ő ad, a jó Isten, meg a Jézuska.

Ilyen módon, karácsonykor az ajándékokat is ők adják, a szülőkön keresztül. Amíg a gyerekek kicsik, ezt így nehezen értenék meg, ezért szoktuk egyszerűen így mondani: a Jézuska hozta. Mert karácsonykor – de ezt már tudod – a Jézuska születésnapját ünnepeljük, azért vannak az ajándékok.

Ezen eltűnődtem, de elfogadható magyarázatnak tűnt számomra, s büszkeséggel töltött el, hogy már olyan „nagy” vagyok, hogy ezt megérthetem.

A későbbi években már részt vehettem az előkészületekben, szaloncukrot kötözhettem, később a fa díszítésében is segíthettem. Amikor a testvéreim is „nagyok” lettek, együtt készítettünk nagy titokban a szüleinknek ajándékot, s izgatottan lestük, mennyire örülnek neki. Ez legalább olyan izgalmas volt, mint annak idején az angyal-várás.

Egy kellemetlen pontja volt a gyerekkori karácsonyestéknek. Amikor bemehettünk a másik szobába, és megcsodáltuk a fényben pompázó karácsonyfát, édesapám rázendített a Menyből az angyal-ra, amit mindnyájan igen lelkesen énekeltünk. Utána – mai napig nem tudom miért – hadarva elkezdte imádkozni a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Ezt nagyon nem szerettem, valami feszültség áradt a hadarásból. Már akkor elhatároztam, hogyha majd felnőtt leszek, nálunk ez másképp lesz.

Ha szeretnéd tudni, mit változtatott Sári, amikor felnőtt lett, rendeld meg a könyvet itt:

https://ujvaroskonyvek.hu/konyvek/barlay-agnes/mit-hozott-a-jezuska/az-unnepek-szerepe-a-csaladban